Idén is megrendezésre került a Teleki Blanka Gimnázium Diákönkormányzatának tábora, amelynek Gárdony adott otthont augusztus 2. és 5. között. A lelkes DÖK-csapat nemcsak a közelgő tanévre készült fel, hanem közösen átélt élményekkel is gazdagodott.
A programot sárkányhajózás nyitotta, amely már az első napon remekül összekovácsolta a társaságot. A második nap a DÖK éves munkatervének összeállításával indult, majd élő csocsó következett, ahol természetesen a telekisek aratták le a babérokat. Este közös vacsorakészítésre került sor: paprikás krumpli bográcsban és palacsintasütés a konyhában.
A harmadik nap a legnagyobb kihívást tartogatta: egy közel 30 kilométeres kerékpártúrát a Velencei-tó körül, amit a csapat kitartóan és jó hangulatban teljesített. Soproni Theodóra igazgató is csatlakozott a táborlakókhoz, és nemcsak bátorító szavaival, hanem finomságokkal is meglepte a résztvevőket. Az este grillezéssel, fagyizással és ötleteléssel: az évnyitóra szánt „iskolapolgári eskü” szövegét is megfogalmazták a diákok.
Az utolsó napon már csak a búcsú és a hazautazás maradt – a reggeli strandolást jövőre halasztotta a csapat.
A program költségeihez hozzájárult a Teleki Blanka Gimnáziumi Alapítvány.
Köszönjük a szervezést Éles Gergely tanár úrnak, valamint a kíséretet és támogatást Czeglédi Csaba tanár úrnak! Reméljük, jövő nyáron újra hasonlóan lelkes csapattal térhetünk vissza Gárdonyba!
